23.08.11. Péntek
Autóval Cserhátsurányba (polgármesteri hivatal parkolója). 8:11 -> Balassagyarmat 9:05 -> Szécsény 9:35 -> Hollókő. Kicsit el szerettem volna menekülni a hétköznapi mókuskerékből, így esett a választásom erre a szakaszra. 10 órakor már az OKT információs táblánál voltam és pecsételtem. Hétköznap délelőtt elég kihaltnak tűnt Hollókő, akkor kezdtek csak kinyitni a boltok, múzeumok, tájházak, így az egyedi pecséteket sem sikerült megszerezni. Úgy döntöttem mivel úgy is vissza térek ide, a hollókői multi geoládával együtt megszerzem majd őket akkor.
Rátérve a kékre, elhaladtam a vár alatt, majd belekezdtem az emelkedésbe ( 3km alatt 300 m). Felfelé haladva észrevettem az ellenfényben mintha valaki "dohányozna" a bokorban. Ilyet még nem láttam, a meleg hatására a csalán "pöfékelte" a virág porait. Összefutottam egy kutyás turista párral, csodálkoztam hogy a goldi még színhelyes volt és nem fetrengett bele a sárba...
Felérve a Cserhátra kitérőt tettem a sárga, majd a sárga háromszög jelzésen, Dobogó tetőre (GCdbgt) a geodézia toronyhoz. Felmászva csodaszép panoráma tárult elém, így úgy döntöttem itt reggelizem. Jó negyed órát töltöttem fent, minden pozitív energiát magamba szippantva. Összepakolás után, visszatértem a kékre és elindultam a következő geoládámhoz (GCSZTV) Sztrahora várához ( Aki szeretne róla többet tudni ITT megteheti) A várból nem sok maradt. Sikeres találat után tovább folytattam a kéket, ami innentől kezdve nem volt túl izgalmas.
Napokban elég sokat esett ez végett eléggé kimosta a turista utat a víz. Sok sok mini Grand Canyon felett csalinkázva, megérkeztem egy széles földútra, amit sajnos a fakitermelés miatt annyira szét túrtak hogy erősen koncentrálnom kellett hova lépek ne hogy bele süllyedjek a sárba. Ez ment egészen Nógrádsipekig. Beérve a faluba vizet töltöttem a temetőnél, majd pecsételtem a központban lévő OKT információs táblánál.
Elhagyva Nógrádsipeket, ismét sáros szakasz jött, szerencsére nem sokáig, mai nap utolsó emelkedésbe kezdtem majd felérve a gerincre már látszódott Cserhátsurány, hamar beértem a faluba, pecsételni már nem kellett, korábban megtettem. Reggeli csípős hideg ellenére gyönyörű napsütéses idő volt.A nem túl izgalmas szakaszon látnivalók csak az elején, Hollókőn van.
Ja, és most vetettem be élesbe a decathlonos terepfutó cipőmet, mivel a sima bakancsban 20km után elkezdtem érezni a talpamat. Már megvettem pár hete, de csak otthon kutyasétáltatás közben tesztelgettem. Először belebújva rögtön éreztem hogy ez be fog válni. A mai túrán pedig jól teljesített, semmi nem éreztem. Mintha végig puha szivacsot terítettek volna le elém. a nagyobb köveket is alig alig éreztem a talpam alatt. Könnyű és kényelmes. Remélem sokáig így is marad.
Távolság: | 23.5 km |
Eltelt idő: | 5 óra 22 perc, amiből 36 perc állásidő |
Emelkedés: | 737 m |
Süllyedés: | 779 m |
Átlag sebesség: |
4,4 km/h |