Apuleius • 3 nap
Alaposan felkavarta a hazai közélet amúgy sem éppen állóvizét az a szupermagas felhőkarcoló, amely még meg sem épült. Sőt a tervei sem ismertek, és azt sem tudjuk, hogy ha egyáltalán megvalósul, akkor mekkora lesz. A budapesti Rákosrendező adásvétele, illetve a terület tervezett hasznosítása kapcsán kirobbant vita jelképévé vált ez a szürreálisan magas toronyépület, pontosabban egyelőre annak csak animációban létező virtuális vázlata. A rendelkezésre álló információk szerint a magyar állam és az Egyesült Arab Emírségek között létrejött egyezség értelmében akár ötszáz méter magas felhőkarcolót is felhúzhat majd itt az arab beruházó. Persze lehet, hogy „csak” négyszáz méter magas lesz, mint az egykori World Trade Center ikertornyai, vagy „csak” háromszáz, vagyis mintegy duplája a városképbe már most belerondító budapesti Mol-toronynak.
Szöveg: Balczó Mátyás | Fotó: Freepik.com
Jelenleg a dubaji Burdzs Kalifa a világ legmagasabb épülete a maga nyolcszázhuszonnyolc méterével, ennek „nőhet majd a fejére” a szaúd-arábiai Jeddah Tower, amely a világ első olyan, ember alkotta szerkezete lehet, amely eléri az egy kilométeres magasságot. A Vörös-tenger partvidékén épülő toronyról azt olvastam, hogy a szaúdi nemzet gazdagságát és hatalmát hivatott szimbolizálni.
A rekorder tornyokról és az általuk közvetített üzenetekről beszélve talán túl könnyedén adja magát a Bábel tornya párhuzam, ami persze nem jelenti azt, hogy nem érdemes foglalkozni vele.
Ezeken a tornyokon (is) gondolkodva előttem a hatalmaskodás és az igazságtalanság kapcsolata rajzolódik ki. Mert a világ igazságtalanul működik – egyik ember a másik kárára akar hatalmasabb lenni. Ez nem ma kezdődött, nem évekkel ezelőtt vagy száz éve, hanem sokkal régebben. Ahogy haladok vissza az időben, arra jutok, hogy amióta az ember létezik, ez így van. Azóta, hogy az ember kétségbe vonta a Mindenható mindenhatóságát, azóta, hogy bizonyítani akarja magának és másoknak, hogy ő is tud olyan hatalmas lenni, mint az Isten, az elnyomás, az ebből fakadó igazságtalanság elindult a világot meghódító útján.
Hatalmas – ez a szó egyfelől a nagy, a nagyon nagy szinonimája, ugyanakkor a szó eredetét kicsit visszafejtve: „hatalommal bíró”. Hatalmat gyakorolni persze nem feltétlenül rossz dolog, már ha a hatalom eszköz egy cél érdekében, nem pedig maga a cél, ugyanis utóbbi szükségszerűen magában hordozza a kielégíthetetlenség átkát.
Ha valakinek van hatalma bizonyos dolgokat megtenni, és ezt a cselekvési képességét egy cél megvalósításának a szolgálatába állítja, akkor ezen az úton járva jó esetben elérkezhet ahhoz a pillanathoz, amikor azt mondja: kész, megvalósítottam. Ha pedig ez a megvalósítás a közjót, más emberek életminőségének a javulását szolgálja, az eszközként használt hatalom megnemesedik.
A célként használt hatalom velejárója azonban, hogy azt az ember – vagy emberek egy csoportja – mindenki számára jól láthatóan meg akarja mutatni, hiszen akkor érezheti magát igazán hatalmasnak, ha mások is annak tartják őt. Így csillogtat meg a csuklóján egyre drágább karórákat, vesz a vállára értelmezhetetlen milliókba kerülő táskát, vásárol egyre hosszabb jachtokat, egyre nagyobb magánrepülőket, vagy építtet még magasabb és még annál is magasabb felhőkarcolókat.
Mert Istenhez akar hasonlítani, mert isten akar lenni, ehhez pedig változatos módon építgeti a maga Bábel-tornyait. Mert újra és újra elhiszi, amit a kígyó az édenkertben hazudott Évának: „…olyanok lesztek, mint az Isten…” (1Móz 3,5)
Nem lettek olyanok, viszont rájöttek, hogy meztelenek. És ez így történik újra és újra:
az ember azt hiszi, lehet olyan, mint az Isten, de végül mindig lefeslik róla a hatalom gúnyája, meztelenségével pedig maga mutat rá arra, hogy valójában kié az ország, kié hatalom, és kié a dicsőség.
